2
feb

Fügebor

   Írta: Nagyi   Kategória: Ital receptek


füge1 kiló szárított fügét vékonyan felszeletelünk. Közben 3.5 liter vizet 1 kiló cukorral felforralunk, és kihűtjük. A fügét kb 6 literes üvegekbe, vagy fazékba rakjuk, 1 deka élesztőt rámorzsolunk, 1 deka borkősavat rászórunk, és a kihűlt szirupot ráöntjük.

Tányérral lefedjük, egyszer-egyszer megkevergetve két hétig állni hagyjuk. Akkor a levét egy másik edénybe átöntjük, ebben, tároljuk. Az eredeti fügéhez — az un.fügeágyra —újból minden hozzávalót—vizet, cukrot, élesztőt, borkősavat—hozzáadunk, és ezt két hét után harmadszor is megismételjük, csak most már három hétig  hagyjuk érni. A végén a háromféle levet összeöntjük,, többször is leszűrjük, majd üvegekbe töltjük. Mielött véglegesen ledugaszoljuk, borsónyi tartósítót szórunk minden üveg tetejére.

Finom, erős desszertbort kapunk.

Hasonlóak:

  • Sárgabarack- vagy őszibarackdzsem, nemcsak finom, hanem nagyon gazdaságos is.
  • A jól megmosott gyümölcsöt kimagozzuk, a hibás részeket eltá­volítjuk, és a gyümölcsöt megmérve abba az edénybe rakjuk, amelyikben majd főzni fogjuk.

  • Nyers ribizkeszörp
  • 1 kilogramm megtisztított ribiszkéhez késhegynyi tartósítót, ugyanannyi borkősavat adunk, összezúzzuk, majd 5 deci vízzel hígítjuk. Tüllzacskóba töltv

  • Hagymás zöld paradicsom recept
  • Az éretlen, másra nem használható zöld paradicsomból kitűnő savanyúságot készíthetünk. 2,5 kiló zöld paradicsomot, 50 deka vöröshagymát megmosunk, és

  • Bodzaszörp
  • 3 kilogramm cukorból, 6 liter vízzel sűrű szirupot főzünk, majd kihűtjük és 10 dekagramm borkősavat, 3 felszeletelt citromot és 10 nagyobb bodzavirág

  • Dióbefőtt recept
  • Hozzávalók 2 kg zölddió annyi súlyú cukor, mint amennyi a főtt dió 2 evőkanál enyhe ecet szegfűszeg fahéj csapott mokkáskanálnyi szalicil Elkészítése

  • Szörpök készítése
  • Bármilyen szörpnek való gyümölcsöt összezúzunk és megmérjük. Minden kilogrammhoz 3 deciliter vízzel elkevert 1-1 mokkáskanál tartósítót és borkősavat

  • Nyers málnaszörp II.
  • 1 kiló málnához 6 deci vizet, 1-1 késhegynyi borkősavat és tar­tósítót keverünk. Szűrőkanálon átszűrjük, a sűrűjét tüllzacskóba töltve, egy nap alatt

  • Aranyló, finom házi sárgabarackszörp recept
  • Évekig eláll, ha eleget készítünk belőle! Egy-egy pohár szörp tökéletesen visszaadhatja a friss gyümölcs zamatát, illatát, s élvezhetjük kedvező élett

  • Zöldparadicsom – dzsem I
  • A zöld paradicsomot összevágjuk pár percre forrásban lévő vízbe rakjuk. 1 kiló paradicsomhoz 1 kiló cukorból egy kevés vízzel szirupot főzünk, majd a

  • Nyers egresszörp
  • 1 kilogramm érett, megtisztított egrest 6 deciliter vízzel összekeverünk és turmixszoljuk. A pépbe 1 kilogramm gyümölcshöz 1 kiskanál borkősavat, mokk

Létrehoztuk új “Befőzés, aszalás, fagyasztás és tartósítás” Facebook csoportunkat, akit érdekel, bátran csatlakozzon! Zárt csoport, de mindenkit szívesen fogadunk, aki csatlakozni szeretne! Kattints ide és csatlakozz »»»

Cimkék: , ,

A bejegyzést közzétették ekkor: 2010, február 2 kedd, ebben a kategóriában: Ital receptek. A hozzászólásokat követheted RSS 2.0 linken keresztül is.
Hozzászólások