Egy akkora lábast ami befér a sütőbe, használok. Előtte ecettel jól kimosom, kiöblítem vele, nem törlöm ki!

 

Belerakom a megdarált szilvát és a sütőben rotyogtatom, ne tegyük tele. Ezt addig “főzzük” míg sűrű nem lesz, KÖZBEN EGYSZER SEM KEVEREM MEG!

 7 kg darált szilvát 3 óra múlva veszem ki. Akkor cukrozom ha kell, megfelelő sűrűségre főzöm, üvegekbe rakom, tartósítószert, légmentesen zárom az üvegeket, száraz dunsztba teszem!

Forrás:Anna

—Kedves hozzászólónk véleménye

Petrásné Varga Judit Hosszú ideje így főzöm én is, igaz nem darálom le. Besztercei szilvából készítem, időnként megkeverem, így majdnem olyan mintha üstben készült volna az udvaron, sűrűre főzöm, cukrot és tartósítószert sem teszek bele, évekig eláll. Felbontás után sem kell hűtőbe tenni. Nemrégen bontottam egy üveg 2013-as üveget, kifogástalan volt!

Hasonlóak:

  • Szilvalekvár “Annától”
  • A szilvalekvárt én a sütőben főzöm! Egy akkora lábast használok, ami befér a sütőbe. Előtte ecettel jól kimosom, kiöblítem vele, nem törlöm ki! Belera

  • Nem lehet kihagyni, nyers cseresznye és meggy
  • Két évig is eláll, nem puhul meg A teljesen érett, de még kemény meggyet vagy cseresznyét na­gyon jól megmossuk, majd szárától megtisztítjuk, de vigyá

  • Besztercei szilva befőtt
  • A meglehetősen érett, de még nem puha besztercei, vagy más néven berzencei szilvát leszedjük a fáról, meghámozzuk. Kiszedjük a magját s jó szorosan üv

  • Kajszidzsem
  • 1 kiló kajszibarackot nyersen meghámozunk, feldaraboljuk, és egy nagyobb, ép zománcú lábasban fél deci vízzel, erős tűzön kevergetve addig főzzük, amí

  • Nyers rumosszilva
  • 5 kiló félkemény besztercei szilvát gondosan megmosunk, és kimagozva 1.5 kiló cukorral, 1 kiskanál tartósítóval összekeverjük. Egy nagy műanyag tálban

  • Szilvalekvár kevergetés nélkül – A látvány önmagáért beszél
  • A szilvalekvár köztudott, hogy állandó keverést igényel. Az itt leírtak szerint csupán alig 1 óráig kell keverni. Az edény alját és oldalát olajjal be

  • Ropogós őszibarackbefőtt – Egyszerűen mindent visz!
  • Az őszibarackot meghámozzuk, félbevágjuk, kimagozzuk, és citromsavas vízbe dobjuk, amelyhez 5 liter vízben 5 deka citromsavat oldottunk fel, nehogy a

  • Egyszerűen zöldbab télire
  • A brokkoli után a zöldbab az egyik leghatásosabb zöldség, mellyel megelőzhető a rák. Hozzávalók tetszés szerint zöldbab jódmentes só víz amennyi ellep

  • Ecetes szilva
  • A jól megmosott, kemény, magvas szilvát porcelántálba tesszük.   Minden liter vízhez 2.5 deciliter borecetet, 1 kilogramm cukrot számítva szirupo

  • Kevert gyümölcsíz
  • 1 kiló kimagozott, érett meggyet egy befőzőlábasban 10 percig forralunk. Azután 50 deka szemezett ribiszkét adunk hozzá, és ezzel újabb 10 percig, vég

Létrehoztuk új “Befőzés, aszalás, fagyasztás és tartósítás” Facebook csoportunkat, akit érdekel, bátran csatlakozzon! Zárt csoport, de mindenkit szívesen fogadunk, aki csatlakozni szeretne! Kattints ide és csatlakozz »»»

Cimkék:

A bejegyzést közzétették ekkor: 2013, szeptember 1 vasárnap, ebben a kategóriában: Lekvár receptek, Olvasóink recepjei. A hozzászólásokat követheted RSS 2.0 linken keresztül is.
Hozzászólások