Kb 8-10 kg cseresznyét leszáraztam, átválogattam nagyon gondosan, hogy hibás szemek ne kerüljenek bele. Háromszor váltott hideg vízben megmostam.
A mosását addig kell ismételni, míg a vize teljesen tiszta nem lesz. Ezután kiszedtem egy nagy szűrőedénybe, hagytam lecsepegni. Közben csavaros tetejű befőttes üvegeket nagyon gondosan makulátlan tisztára elmostam, forró folyóvíz alatt tisztára öblítettem. Tiszta konyharuhára leborogattam, hagytam lecsepegni.
Az üvegek csavaros tetejét is ugyanígy elmostam, átvizsgáltam, amelyik eldeformálódott, karcos, régi, azokat újra cseréltem. Az újakat is ugyanilyen gondosan elmosogattam. A cseresznyével megtöltöttem az üvegeket, közben megrázogattam, óvatosan letömködtem, hogy minél több gyümölcs férjen bele.
Közben vízforralóban vizet forraltam, lobogva forrjon kb 1 percig. Lehet fazékban is vizet forralni. Minden üveg (720 ml-es) tettem 2 db Süssina édesítőszert. A nagyobb üvegbe ízlés szerint többet, a kisebb üvegekbe ízlés szerint kevesebb édesítőszert teszek. Ezután a picit visszahűlt vízzel felöntöttem a cseresznyét. A tetejüket gondosan rácsavartam.
Beleállítottam a megtöltött, lezárt üvegeket egy nagy fazékba. Nekem egy nagy és egy kisebb fazékba fért bele. A fazekat meleg vízzel feltöltöttem az üvegek nyakáig. Forraltam a gyöngyözéstől kezdve 20-25 percig. Gyöngyözés: mikor az üvegben levő folyadékban apró buborékok szállnak fel. Mikor ez megvolt, elzártam alatta a gázt, hagytam kihűlni a forró vízben.
Másnap kiszedtem a vízből a kész befőtteket, lemostam, letörölgettem. Felcímkézve mehet a kamra polcára. A címkére ráírtam, hogy mi van benne és az eltevés évszámát. Télen gyümölcsleveshez, -mártáshoz, sütihez vagy csak úgy befőttként fogyasztva kitűnő. Már kb 10 éve így teszem el, nem romlik meg. Kamrámban van még két- három éves befőtt is. Mindig a régebbieket igyekszem előbb felhasználni
Angéla Zsuzsanna Gotriánné Arany receptje
Hasonlóak:
- Cseresznyebefőtt
- Levendula szörp, ahogy megkóstoltuk tudtam, hogy ez lesz a család új kedvence!
- Csillagtök (patisszon) savanyúságnak
- Vilmos körte, az üvegbe zárt téli finomságok hercege szauna előtt!
- Cseresznyebefőtt
- Narancsos meggy és cseresznye, elmondani nem tudom milyen finom lett!
- Ínycsiklandó almás körtedzsem, még nem kóstoltam finomabbat!
- Házi tartósítás - befőzés IV
- Rókagomba savanyúság, mióta megkóstoltuk, minden évben el kell készítenem!
- Rostos őszibaracklé, elképesztően finom és hosszú ideig eláll, na persze ha marad belőle!
A szép nagy és kemény szemű cseresznyéket ki kell válogatni, hogy törődött, vagy romlott ne legyen a szemek között. Szép, tiszta, egyforma nagyságú üv
A levendula szörp egy igazi finomság, amit ha egyszer megkóstolsz garantáltan megkedveled. Hozzávalók levendulavirág kb 20 dkg, cukor 1,5 kg, citromsa
Savanyúságnak is kitűnő a patisszon télen. Ugyanúgy tisztítjuk és feldaraboljuk, akár a befőtthöz, és ugyanúgy kifőzzük enyhén sós-ecetes vízben. Az ü
A finom körtét mindig így szoktam eltenni télire, mert ez a recept nekem nagyon bevált. Hozzávalók Vilmos körte, vizet, 1 üvegre 2 dl, 1 g. borkősav E
Az alaposan megmosott, szárától megtisztított gyümölcsöt üvegekbe rakjuk. Elkészítés Egy üvegbe vizet öntünk, ezt megmérjük, így kiderül, hogy mennyi
Ha még nem próbáltad ezt a receptet, akkor eljött az ideje, annyira finom, hogy képtelenség megunni. Érdemes nagy adagot készíteni, hogy télire is jus
A körte karakteres íze teszi különlegessé ezt a fenséges dzsemet. A téli hónapokban örömmel bontunk fel egy üveggel ebből a finomságból. Hozzávalók 1
A befőzés legfontosabb művelete a csírátlanítás. Erre szolgál az un. szárazgőz, ami azt jelenti, hogy a még melegen lekötött konzervet becsomagolva po
A család nagy kedvence lett, ezért minden évben elkészítem. Ha valami finomra vágysz, ezt kóstold meg. Hozzávalók egy csomag Pikant fix 1.75 l vízből,
A házi gyümölcsleveknél nincs is jobb, mi nagyon szeretjük, ezért most jó nagy adagot készítettem, hogy egy ideig kitartson. Forróvízbe dobom, mikor l