Eperdzsem, hogy télen is érezhessük ennek a finom gyümölcsnek a zamatát

50 dekagramm cukrot egy kevés vízzel mézsűrűségűre főzünk.

A szárától megtisztított, megmosott és lecsurgatott, kb. 1 kilónyi epret belerakjuk és addig főzzük, amíg egyet buggyan.

Ezután tésztaszűrővel az epret kivesszük, a levét 10 percig forraljuk, majd az eperszemeket visszarakva, a tűzről levesszük. A lábast tüllel lekötjük, és egy hétig erős napra tesszük. Utána üvegekbe töltjük, és bőröződni hagyjuk. Tehetünk a tetejére késhegynyi tartósítót is.

Végül az üvegekbe lekötjük, így állítjuk a kamrába.

Hasonlóak:

  • Szőlős kovászos uborka
  • Egy 5 literes üveg aljára 5 evőkanál lisztet meg 5 evőkanál sót szórunk, erre 3 kg megmosott uborkát állítunk A tetejére néhány szőlőlevelet meg éretl

  • Cseresznye-, vagy meggykompót, ahogy én készítem
  • A gyümölcsöt jól megmossuk, szárától megtisztítjuk, és azonnal üvegekbe rakjuk úgy, hogy minden sor gyümölcsre egy-két kanál kristály-, vagy porcukor

  • Gyöngyhagymás karfiol
  • A karfiolt megtisztítjuk, rózsáira szedjük, megmossuk és üvegekbe rakjuk. Üvegenként néhány szem megtisztított gyöngyhagymát, cseresznyepaprikát, apró

  • Zölddió befőtt
  • A nagy szemű zöld diót, amit még hústűvel át lehet szúrni, 14 napig hideg, naponta váltott vízben áztatjuk. Ezután friss, enyhén cukros vízben felfőzz

  • Szilvabefőtt
  • A szilvát megmossuk és a szárától megtisztítjuk, 1 liter vízhez 30 deka cukrot számítva, babérlevéllel meg fahéjjal ízesítve szirupot főzünk.   A

  • Konyakos meggy
  • 3 kiló meggyet megmosunk, leszárítjuk, és a szárától megtisztítjuk. Egy ötliteres üvegbe 80 deka cukorral rétegesen lerakjuk, és a tetejére 2 deci kon

  • Földieper, szamóca lekvár
  • Az epret szőrszitán átpasszírozzuk és lemérjük. Minden kiló gyümölcsléhez 90 deka cukrot számítunk. Elkészítés Az epret előbb sűrűre főzzük, majd hozz

  • Ecetes sárgabarack
  • Ezt a savanyúságot a sárgabarackdzsem főzésekor, a dzsemhez nem alkalmas zöld, kemény szemekből is készíthetjük. Az éret­len, kemény, másra nem jó sár

  • Karamellás rebarbaralekvár
  • Egy lábasban 20 deka cukrot állandóan kevergetve világos barnára pirítunk, majd 2 deci vízzel felengedjük. Elkészítés Ezután még 60 deka cukrot beleön

  • Zöldbab
  • A zöldbab eltevését szintén azzal kezdjük, hogy szép, egész­séges alapanyagot választunk. A zöldbab mindkét végét levágjuk, szükség esetén eltávolítju

A bejegyzés kategóriája: Dzsem receptek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.