Aszalt paradicsom bazsalikommal és fokhagymával olívaolajban, ez aztán az igazi ízélmény!

A boltban is meg lehet venni, de a házi valahogy finomabb. Ha szereted a paradicsomot, ez biztosan tetszeni fog.

Elkészítés

A recept: 2 kg LUCULLUS paradicsomot megmosás után szárazra törlöm, félbevágom, majd sütőpapírral bélelt tepsibe teszem és himalájai sóval enyhén megsózom. Beteszem a légkeveréses villanytűzhelybe kb 150 fokra kb 3 órára úgy, hogy közben a sütő ajtaja nincs teljesen becsukva, kitámasztottam egy fakanállal, így egy résnyire nyitva van.

Ha úgy látom készen van, akkor kiteszem és várok 2-3 órát, míg kihűl. Aztán kis bébiételes, vagy tormás üvegekbe töltöm a következő módon: alulra frissen szakított bazsalikom levelek, majd a paradicsomok jönnek, közben is beleteszek 2-3 bazsalikomlevelet, majd 1 gerezd fokhagymát, és nyakon öntöm olíva olajjal.

Mivel nekem most nem volt otthon csak kevés olíva olajam, most nem fedi el az egészet, kb 2-3 kupaknyi jutott mind a 8 üvegbe. Összerázom miután rátettem az üveg tetejét, hogy mindenhol borítsa, átitassa az olaj. Én most a hűtőbe tettem be a kész üvegeket.

Fél évig is eláll ilyen formán. Ha azonban teljesen elfedi a paradicsomot az olaj, akkor nem kell hűtőbe tenni csak felbontás után, és akkor tovább is eláll. Azért rakom ilyen kis üvegekbe, mert így 1 üveg 1 alkalommal el is fogy. Olaszos tésztákhoz, pizzákhoz, pirítóshoz mozzarellával vagy grillezett, -sült húsokhoz is kiváló. Jó étvágyat! Én ma olaszos pennéhez már fel is használtam az első adagot.

Kati Makra receptje

—-Szinte mindenbe lehet használni , tarhonyas, levesekbe,poribe ….sokkal jobb koncentrat ize van

Józsefné Balogh:  Sült húsokhoz, szendvicsekhez kenyértésztába beledagasztani GAbi Szoke : Én ennek az olaján lesütök rengeteg friss fokhagymát, rá az aszalt paradicsomot, ami az olajban van. Só, bors. Kifőzöm a spagettit. Összekeverem. Tányérra szedem, és parmezánnal megszórom. Isteni finom

Hasonlóak:

A bejegyzés kategóriája: Olvasóink recepjei, Zöldség receptek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.