Téli kovászos uborka

Közepes és közepesnél kisebb uborkákat alaposan megtisztítunk, végeit levágjuk, és húsát éles késsel bevagdaljuk. Üvegekbe rakjuk.

Egy 5 literes üvegbe 1 kiskanál köménymagot, 1 csomag kaprot, 6-8 szem fekete borsot, 3  babérlevelet, 2 szem szegfűborsot, 2 gerezd fokhagymát, 1 evőkanál mustármagot, 3  evőkanálnyi sót, 10-15 dekagramm cukrot teszünk és az üvegek nyakáig langyos vízzel megtöltjük.

Fél szeletnyi kenyeret gézbe csomagolunk és az uborka tetejére fektetjük. Ezután az üvegeket színültig megtöltjük és lekötjük. 5-6 napig napon érleljük, majd a gézbe csomagolt kenyeret kivesszük.

Egy kiskanál tartósítót, és 1 mokkáskanál bórként szórunk a tetejére, majd lekötjük. Nem kell hűtőben tárolni, mert nem romlik meg, télire is eltartható. A leve ugyan zavaros, de ez nem befolyásolja a kitűnő ízét, amelyet eddig csak nyáron élvezhettünk.

Kedves egészsegetekre

Hasonlóak:

  • Kedvenc savanyúság
  • Sokféle hozzávalóból, különböző összeállításokban készíthetjük. Például kerülhet az üvegekbe apró uborka, meg hagymával töltött uborka (ehhez az ubork

  • Szőlős kovászos uborka
  • Egy 5 literes üveg aljára 5 evőkanál lisztet meg 5 evőkanál sót szórunk, erre 3 kg megmosott uborkát állítunk A tetejére néhány szőlőlevelet meg éretl

  • Kovászos uborka
  • Kovászos uborka kicsit másképpen. Hozzávalók 2-3 kg uborka 2 csokor kapor 2-3 nagyobb burgonya só víz Elkészítés Végy egy nagy uborkás üveget! Alulra

  • Szódavízben eltett kompót
  • Nyolcdecis csavaros üveget a megtisztított cseresznyével vagy meggyel megtöltünk 10 deka cukrot, meg késhegynyi tartósítót rászórunk, és szódavízzel s

  • Sváb kovászos uborka recept az esztergomi Ferences atyától
  • Sokféle receptet kipróbáltam már, de ez vált be a leginkább. A recept eredetije egy esztergomi Ferences atyától ered! Hozzávalók 2-3 kg uborka, 2 csok

  • Citromos zöldbab
  • Megtisztított, alaposan megmosott, sárga színű zöldbabot felda­rabolva üvegekbe rakunk. Megmérjük, hogy mennyi víz fér az üve­gekbe, majd minden liter

  • Ketchup
  • 4 kis doboz paradicsomkonzervet 1 liter vízzel elkeverünk. 5 kicsumázott zöldpaprikát, 4 gerezd megtisztított fokhagymát meg 1 vöröshagymát beletéve,

  • Szilvabor
  • 3 kiló szilvát kimagozunk, ledaráljuk, és 1 liter vizet meg 1 kiló cukrot öntünk hozzá. Ötliteres üvegekbe töltve, két hétig, lehetőleg napon tartjuk.

  • Téli vitamin recept
  • Hozzávalók: 2 kg paradicsompaprika, 1 kg érett paradicsom, 1 kg vöröshagyma, 5 darab piros cseresznyepaprika, egy fél dl 10 százalékos ecet, 1 marék s

  • Szőlőbefőtt
  • Kemény, nagy szemű szőlőt vásárolunk hozzá, nagyon szép a fehér és a piros vegyesen. A szőlőfürtöket folyóvízben alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, m

Hozzászólások, vélemények:

Létrehoztuk új “Befőzés, aszalás, fagyasztás és tartósítás” Facebook csoportunkat, akit érdekel, bátran csatlakozzon! Zárt csoport, de mindenkit szívesen fogadunk, aki csatlakozni szeretne! Kattints ide és csatlakozz »»»